Ars poetica

Urbi és Zoli

Imádunk dolgozni a szőlőnkben! Imádunk -5 fokban metszeni, és 45 fokban fürtritkítást végezni! Előre érezzük a szánkban a saját borunk ízét! Előre látjuk a Variszkusz palackokat a barátaink asztalán. Igazság szerint, nincs olyan mozzanata a nadapi Csúcsos-hegy lábánál végzett szőlészeti munkának, amit ne szeretnénk. Emiatt tudjuk, hogy kiváltságosak vagyunk, és ezért még sokáig fogunk szőlő munkával és szép borok készítésével foglalkozni. Nincs tudásunk, mégis a legmagasabbra tesszük a lécet. Ha a szőlőt elviszik a seregélyek - legyintünk egyet. Ha a telepített oltványok nem erednek meg - újrakezdjük a telepítést. Ha a teljes termést elveri a jég - együtt kacagunk. Mi vagyunk a Nadapi Bolondok. Ez a mi hitvallásunk.
Bácsi Zoltán és Urbán Zsolt


A címketervezőnk

Brigitta a címketervezőnk

A szőlőben élő barátunk :)

Variszkuszi gyík

Facebook

Megosztás a facebookon
Írta: Bácsi Zoltán   

Szellemi táplálék szőlőműveseknek - 1. rész: Bussay doki

Márpedig a szőlőművelés szellemi muníció nélkül nem megy! Őszintén szólva, nem is igazán szeretném. Ha a borászat nem párosul természethű gazdálkodással, különböző filozófiákkal, a spirituális fejlődés lehetőségével, holisztikus szemléletmóddal, a munka nemesítő hatásával, s ha nem úgy tekintünk a Földre, mint élőlényre, akkor szólhat másról is a történetünk, mint szimpla vállalkozásról, mint pénzkereseti lehetőségről? Lehet, hogy nem. Viszonylag korán felismertem, hogy mélységében akarom érteni (és érezni), hogy mit jelent borásznak lenni. Ebben a témában az első nagy tanítást 2005 tavaszán Bussay dokitól kaptam.


Emlékszem, konkrét elhatározással utaztam Csörnyeföldére három barátommal. Pontosan tudtam, mit akarok megtudni a Dokitól, és milyen kérdésekkel fogom elérni, hogy levigyen minket a pincéjébe, körbevezessen a szentélyben és beavasson a titokba. Úgyhogy már a kóstoló legelején meg is kérdeztem tőle, hogyan történik a borkészítés (gondolván, hogy ez egyenes úton vezet a pincéjéhez). Nézett rám csodálkozva. Újra feltettem a kérdést, más szavakkal. Mire ő válaszolt. „Hát, van egy öreg présem. Abba beleteszem a szőlőt, és roppantok egyet a bogyókon. Hagyom, hadd csorogjon ki a leve. A mustot beteszem a hordókba, és várok. Naponta lejövök, hallgatom őket, ha kell - megkóstolom őket, figyelem, hogy mit üzennek. Amikor úgy érzem, elkészültek, akkor palackba kerülnek.”


Ettől aztán nem lettem okosabb. Mégis, mennyire kell meghúzni a prést? – kérdeztem. „Hát, én nem nagyon húzom meg. Egy picit. Csak segítek a szőlőnek, hogy elinduljon a borrá válás útján. A bort nem kell elkészíteni, a bor megszületik magától. Az én törkölyöm annyira lédús, hogy egy környékbeli elviszi, és abból még bort készít. A múltkor láttam valakit, aki úgy ráhúzott a présre, hogy a törkölyből egy malomkő keménységű guriga lett. Fent voltunk egy domboldalon, az a guriga megindult, a domb aljában kettétört egy csemete fát.”

Hüledeztünk. A Doki megpróbálta megelőzni az újabb kérdésözönt, szabadkozott: „Tudjátok, a hordóban pihenő borok halála a kóstolás” – mondta. Aztán Hamvast hozta példának. Arról beszélt, hogy a borkészítés során, bár van értelme a folyamat ismeretének és a szakmai tudásnak, nem ezek az elsődlegesek. Kell valami más, valami több, a tudás kevés, sőt néha zavaró is lehet. Egy Lin-Csi idézet ugrott be, amelyet épp akkor olvastam:  „A tejben a vaj nem látszik, a Tanítás néma titok. Tudásból nem tudás fakad, szívedre bízd látásod.”

Aztán a Doki váratlanul megszólalt: „Barátaim! Arra gondoltam, menjünk be a pincémbe, és kóstoljunk meg néhány bort hordóból!” S ezzel kezdetét vette a beavatásunk.

Egy óra elteltével aztán újra a kóstolóhelyiségben ültünk. A Doki arról beszélt, hogy a szőlőnövény hasonló az emberhez. Tudni lehet, mitől érzi jól magát, és meg lehet ismerni a betegségét. Ezért a gazda legyen kint gyakran a szőlőben. -„A gazda szemétől hízik a jószág” – mondta. Ha a gazda távol van, a szőlő szenved, megbetegszik, rossz esetben meg is hal.

Hazafelé, az autóban arra gondoltam, hogy a borászok különleges emberek. Az jutott eszembe, hogy jó lenne borásznak lenni, és jó lenne a borászok közösségébe tartozni. Hogy egyszer én is szőlőnövényről szeretnék gondoskodni …

Bácsi Zoltán
Budapest, 2016. március 7.

 
Támogatja a Joomla! by